A gyermek
(megjelenés: 2025 november)
vannak gyerekek,
akiket várnak.
tiszta ágy,
meleg karok tartják,
csend.
de vannak mások.
hideg falak,
az anya arca: kő,
az apa néma emlék.
s a gyermek
bent alszik a szobában.
fáj.
a légzés szorít.
a szív lassan tanulja:
remény nincs.
a test jelez.
sebek.
szemek.
valahol talán jobb,
valahol talán,
egy érintés.
az élet szép,
egy ölelés.
Szerelem tÁnca
(Így vagyok nőként c. kötetből)
a fAlak köZött vÁrlak
az éJ mélyén
...a csEnd siKolt.
árNyékod veSzti maGát,
szíved riTmuSa átlélegzi a sÖtÉt,
lélegzeted: nEKEM sZól.
A hAjnal táVoL,
féNybe záRt álMok alSzanak.
de mi
ketTen
égünk
itt,
mint
eltűnő szikRák.
Szemeidben féNy – egy emLék:
holdsugár ér
simÍt.
kezem a kezedbe olVad,
mintha
otthon lennénk.
éRintésünk:
szavak nélKül,
kiNemMonDott vágyak
oldódnak fel...
a TÁNC laSsan körbefon,
mint eltévedt füst...
A szív
(Így vagyok nőként c. kötetből)
Bukott narratívában, anyám karjaiban érzem,
Sejtes szívből szökik a vér.
Most hagyom, ami vagyok,
ölében árad a fény, érintenélek.
Adjatok valamit, lélegeznem kell!
Gyilkosom a sors, amit befalok.
Üresség ül egy romos dombon.
Anyám emléke mellkason nyom, jön a gondolat.
Egy gyengéd démon suttogva, rontana,
mégis vigasztalni akar!
Pityereg a párna,
tarkón önt minden bánat.
Kiöllek élet,
lelkembe soha nem tennélek.
Földi ember, most ne sírj!
Mindent tett anyáink nélkül,
magány és a szomorúság,
elvitte őket a teljes összeomlás.
Árva gyermek sejtes szíve fáj
és forr a vére.
Álomvilág, pánik
(Földi vándorlás a félelem labirintusában c. kötetből)
„Exit life, enter hell.”
(Lil Peep emlékére)
Félek, mert élek!
Törött tükörből látom
hátam mögött a sötétséget.
Üldözés! Jönnek a jelenetek,
bipoláris, kirekesztett élet.
A mérgezett tudat torkon szorít ma éjjel.
Félek, mert élek!
Üzenetek!
Ezek paranoid illattal átitatott szavak.
Harangszóra ébredek.
Mind érted szólnak és magukkal vonnak.
Kiszállok, de lila ködben állok.
„EXIT LIFE” – tetoválás a háton.
Rettegés, titkos szövetség,
álmomban is ott vannak,
molekulámig analizálnak.
Felkelek. Jól vagyok, megállok,
hiányzol.
Istenem, te is imádkozz némán velem!
A hajnali órákban érkezem,
velem együtt jön az őrület.
Magas fák, aszfalton gyorsuló
gépek ismeretlen úton követnek,
velük démonfajzatok közelítenek.
Istenem, fohászkodom hozzád,
mentsd meg ártatlan lelkemet!
Mindenhol jelen lévő rettegés éget.
Hamu, ami beterít,
elvész benne a test, remegek.
Istenem, követlek, csak gyere értem!
Én félek, mert meghalok
és közben élek.
Álmokba fojtom magam…
(Rövid út a semmibe c. kötetből)
Lelkem idegen vizeken jár,
vészhangokat kiált.
Csalfa szirtek adják vissza
benne bezárt visszhangját.
Rád gondolok,
amikor a tenger illata belém száll.
Előttem partot formál a végtelen –
úgy, ahogyan mi formáljuk szerelmünket.
Lázasan fekszem ágyamon.
Rideg csend vár rám ma éjjel.
„Neveld magad” –
rossz dobás volt ez!
Mégis érted kellett meglépnem.
Lennék most hideg éjben a puha takaród,
ami lágyan átölel és elringat,
s míg fáradt arcod megpihen,
mély álomba borulnék veled.
Tested rezgései átjárnának –
és napfény kelne ébredésünkben.
Ha körülöttem
a forró sivatag homokszemei
egyszerre eltemetnének,
mennyországom te legyél!
Én élni-halni veled szeretnék.
Lelkünk egyességből szétválva
újra egymásra talált,
és most megint messze vált.
Így múlnak a napok –
csillagok az égen
újból gyúlnak.
Szívemnek reménye
egy pici napsugár,
könnycseppjeim fényében
egy apró csillanás.
A szél felhőket sodor...
Téged sodorjanak eme szavak felém!
© Pertl Huda Katalin
Kiadja: Aposztróf Kiadó, Nagy és Hetyei Kft.